A citosztatikumokkal való szennyezés elleni védelem a Tyvek® és Tychem® védőruhákkal

 

A citosztatikumokkal való munka során a dolgozókat meg kell védeni a gyógyszerek veszélyeitől (rákkeltő, mutagén, reprotoxikus hatás). Ugyanakkor az is fontos, hogy a termékeket megóvjuk az emberektől származó szennyeződésektől.

A citosztatikumok a daganatellenes terápiában (kemoterápiában) alkalmazott gyógyszerek, amelyek meggátolják a daganatos sejtek osztódását; emellett egyre elterjedtebben alkalmazzák őket más betegségek kezelésére is. Ezek a vegyületek azonban nem csak a daganatos, hanem az egészséges sejtekre nézve is mérgezőek.

Annak érdekében, hogy megóvja a citosztatikumokkal dolgozó munkatársakat, meg kell tenni a megfelelő óvintézkedéseket. A veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó általános szabályok a citosztatikumokra is érvényesek, azaz az összes műszaki és szervezeti szabály teljes körű alkalmazására kiemelt figyelmet kell fordítani. Ügyelni kell például arra, hogy ne képződjön citosztatikus aeroszol vagy szállópor, valamint, hogy ne alakuljon ki citosztatikum szennyezés ezen anyagok előállítása, előkészítése, kiadása, megsemmisítése, tárolása és szállítása során. A citosztatikus anyagok esetében már nagyon csekély érintkezés is potenciális egészségügyi veszélyekkel járhat. Ha fennáll az érintkezés legcsekélyebb kockázata, akkor kötelező személyi védőfelszerelés viselése a hatékony és teljes körű védelem érdekében. A személyi védőfelszerelést rendszerint a kockázatelemzés során kapott adatok és eredmények, valamint a műszaki és szervezeti szabályok alapján választják ki.

Ezek a védelmi szabályok minden olyan munkatársra vonatkoznak, aki citosztatikumokkal érintkezésbe kerül, nem kizárólag a termelés és előkészítés során, hanem az alkalmazás, a megsemmisítés, a szállítás, illetve a takarítás és karbantartás alkalmával történő kezelés esetén.

A tisztatérben viselendő ruházatnak és a vegyvédelmi ruházatnak egyaránt meg kell felelniük a tisztatérben történő használatra vonatkozó alapvető kritériumoknak: az anyag csak kis mértékben lehet foszló, a kialakításnak elegendően szorosnak kell lennie, és a ruházat felszínén a részecskék összegyűlésének veszélyét a lehető legkisebbre kell csökkenteni. Ahhoz, hogy alkalmas legyen citosztatikumok kezelésére, az ilyen ruházatnak kényelmesen viselhetőnek is kell lennie, megfelelően hatékonynak kell lennie az elektrosztatikus kisüléssel szemben, valamint sterilizálhatónak kell lennie

Tyvek® és Tychem® védőruhák – a termék- és személyi védelem kombinációja

A termék védelme mellett a Tyvek® és a Tychem® védőruházat és kiegészítők megfelelnek a III. kategóriájú vegyvédelmi ruházatokra vonatkozó személyi védelmi követelményeknek is.

Marcelo Milani, a DuPont orvosi és gyógyszerészeti védelemért felelős marketing igazgatója szerint: „A megfelelő ruházat kiválasztásának leegyszerűsítéséhez a citosztatikumokat a megfelelő védőfunkcióra vonatkozó követelmények szerint osztályozni kell: (a) részecskék, (b) vízoldható és (c) oldószerekben oldható. Ez az osztályozás azonban nyilvánvalóan csak útmutató, és nem helyettesíti a kockázatelemzést. A megfelelő védőruházat kiválasztásához mindig részletesen meg kell vizsgálni a veszélyes anyagokat és a munkakörnyezetet. A védőruházat anyagának védő hatását több tényező is jelentősen befolyásolja, például a halmazállapot, a koncentráció, a hőmérséklet és a nyomás. A védelemmel kapcsolatos követelmények mellett a védőruházat kiválasztásánál olyan kritériumokat is figyelembe kell venni, mint a kényelem és a környezetre gyakorolt hatás.”

A Tyvek® és Tychem® védőruházat különféle modellekben kapható pl. kámzsás vagy galléros ruha, egybevarrt zokni, varrott vagy bújtatott varrások, hüvelykujj-hurok stb. A termékcsaládhoz számos kiegészítő tartozik, így ruhaujjak, bakancs- és cipővédők, laborköpenyek, kötények és hátul megköthető köpenyek.

A hulladékkezelés költségei nem olyan magasak a felhasználók számára, mert a Tyvek® és a Tychem® alapanyagai nem tartalmaznak „kritikus” adalékanyagokat (pl. halogéntartalmú adalékanyagokat), ezért a helyi hulladékkezelő telepeken elégethetők. Ha a ruházat veszélyes anyagokkal szennyeződött, akkor nyilvánvaló, hogy az adott anyagra vonatkozó előírásoknak megfelelően kell megsemmisíteni. A vonatkozó hulladékkezelési előírásokat kell alkalmazni.